2013. február 7., csütörtök

Trencsényi torta


Tészta hozzávalói:
  • 6 egész tojás
  • 20 dkg kristálycukor
  • 2 evőkanál forró víz
  • 15 dkg darált dió
  • 5 dkg liszt
  • fél csomag sütőpor
Elkészítése:
  1. A tojásokat ketté választjuk és a fehérjéből kemény habot verünk.
  2. Tojások sárgáját a cukorral és vízzel habosra keverjük.
  3. Hozzáadjuk a diót, lisztet, sütőport, majd a tojásfehérjét is óvatosan hozzákeverjük.
  4. Kivajazott, kilisztezett tortaformába öntjük és előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 30-40 percig sütjük.
Sárga krém hozzávalói:
  • 4 tojás sárgája
  • 1 evőkanál liszt
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 5 dkg porcukor
  • 2 dl tej
  • 25 dkg vaj
  • 15 dkg porcukor 
Elkészítése:
  1. A hozzávalókat (tojás sárgája, liszt, vaníliás cukor, 5 dkg porcukor) egy edénybe kimérjük, felöntjük a 2 dl tejjel és folyamatos keverés mellett sűrűre főzzük.
  2. Szoba hőmérsékletűre hűtjük.
  3. A puha vajat és porcukrot robotgép segítségével habosra keverjük, majd ha kihűlt a puding óvatosan hozzá kanalazzuk a habos vajhoz és alaposan összekeverjük.
  4. A kihűlt piskóta köré tegyünk egy tortagyűrűt.
  5. Ezt a sárga krémet utána rá kell kenni a piskóta tetejére.
Fehér hab hozzávalói:
  • 4 tojás fehérje
  • 20 dkg porcukor 
Elkészítése:
  1. A két hozzávalót gőz fölött habosra, keményre keverjük szintén robotgép segítségével. Ezt legalább 10 percig kell keverni. 
  2. A fehér habot a sárga krém tetejére kenjük.
  3. Tetejét csokidarával díszítjük.

2013. február 5., kedd

Almás-krémes süti


Hozzávalók:
  • 4 tojás
  • 15 +10 dkg kristálycukor
  • 1 dl olaj
  • 1 dl meleg víz
  • 25 dkg liszt
  • 1 zacskó sütőpor
  • csipet só
  • 3 zacskó tejszín ízű pudingpor
  • 9 dl tej
  • 25 dkg vaj
  • 5 dkg porcukor
  • 4-5 alma
  • fahéj
Piskóta elkészítése:
  1. 4 tojás sárgáját a 15 dkg kristálycukorral habosra keverjük, majd hozzáadunk
    1 dl olajat és 1 dl meleg vizet.
  2. Hozzákeverjük a 25 dkg lisztet és a sütőport, csipet sót.
  3. Utána óvatosan a felvert tojások habját is hozzákeverjük.
  4. Közben egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, az aljára szórunk egy kis kristálycukrot, majd arra vékony almaszeleteket vágunk, amit fahéjjal és cukorral megszórunk.
  5. Ráöntjük a tésztát és 180 fokra előmelegített sütőben 30-35 percig sütjük.
Almák a tepsiben
Krém elkészítése:
  1. 9 dl tejben megfőzzük a 3 zacskó pudingport, ízlés szerint cukrot is teszünk hozzá. (10 dkg)
  2. 25 dkg vajat habosra keverünk 5 dkg porcukorral.
  3. Végén összekeverjük a kettőt.
  4. A piskótát megfordítjuk, hogy az almás része legyen felül és az összekevert részt erre öntjük és elsimítjuk.
  5. Csokidarával díszítjük. 

2013. február 4., hétfő

Karamellás vagy málnás sajttorta


Egyik kedvencünk ez a sajttorta, amit többféle variációban is el lehet készíteni. Készült már tejkaramellával is (McDonaldsos verzió), de sajnos a magyar verzió elég kemény marad sütés után. Utána többször készült lekvárral a tetején, málnával vagy, mint a képen látszik házi szilvalekvárral koncentrikus köröket rajzoltam bele, amit egy hurkapálca segítségével középről kezdve kihúztam. Nagyon mutatós lett és nem mellesleg nagyon finom is.

Hozzávalók:
  • 25 dkg teljes kiőrlésű keksz
  • 15 dkg vaj
  • 75 dkg mascarpone krémsajt
  • 1 evőkanál cukor
  • 1 1/2 kanál liszt 
  • 3 tojás 
  • 70 g tejföl 
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 15 dkg málna
  • 2 evőkanál cukor
Elkészítése:
  1. A málnát kicsit felfőzzük, lepaszírozzuk, majd a két evőkanál cukorral sűrűre főzzük. (szerintem lekvárral helyettesíthető)
  2. A kekszet ledaráljuk, majd összekeverjük a megolvasztott vajjal és egy tortaformába simítjuk.
  3. Előmelegített sütőben 190 fokon, 10 percig sütjük.
  4. Összekeverjük a krémsajtot, cukrot, lisztet és tejfölt, majd egyenként hozzárakjuk a tojásokat.
  5. A masszát a már félig megsült tésztára öntjük és a lekvárból pöttyöket rakunk rá, amit akár egy hurkapálca segítségével cifrázhatunk.
  6. 160 fokos sütőben középre rakjuk a tortát, alá az üres tepsibe vizet öntünk és kb. 60 percig sütjük, félidőnél alufóliával letakarhatjuk. (nekem ráragadt a tetejére)
  7. Ha a karamellás verziót sütjük, kb. 40 perc után szórjuk rá a felaprított tejkaramellát.
  8. 12 órára hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen a teteje.



2013. február 3., vasárnap

Pizza kenyérsütőben


Ez a pizzarecept a Sógornőmtől van, kenyérsütő gépben készül a tésztája, ami nagyon szuper, mert csak bepakolom és másfél óra múlva már szórhatom a tetejére a feltétet és mehet a sütőbe.

Hozzávalók:
  • 300 ml víz
  • 3/4 teáskanál só
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • 450 g rétesliszt
  • 2 teáskanál cukor
  • 1 csomag szárított élesztő
Szósz hozzávalói:
  • 2 hagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 5 dl paradicsompüré
  • 1 evőkanál bazsalikom
  • 1 evőkanál oregánó
  • kevés cukor
  • 2 evőkanál liszt
Elkészítése:
  1. A hozzávalókat a leírás sorrendjében belerakjuk a kenyérsütőbe.
  2. A kenyérsütőt dagasztás vagy pizza fokozatra kapcsoljuk. Nálam ez 90 perces.
  3. Miután elkészült olajos kézzel kivesszük a tésztát a kenyérsütőből és egy gáztepsit kibélelünk vele.
  4. Elkészítjük a szószt, a hozzávalókat egy kis edénybe kimérjük, majd az egészet egyszer felforraljuk.
  5. Ráöntjük a kilapított pizzatésztánkra.
  6. Tetszőleges feltétet rakunk a pizzánkra, sajttal megszórjuk.
  7. Előmelegített sütőben 200 fokon, kb. 30 perc alatt készre sütjük.
Ananászos és mexikói még sütés előtt
Vegyes pizza sok zöldséggel

Vörösboros meggyleves


Hozzávalók:
  • minimum 30 dkg meggy
  • 8-10 dkg cukor
  • csipetnyi só
  • 1 dl tejszín
  • 2 evőkanál liszt
  • darabka fahéj
  • 1 citrom héja
  • szegfűszeg
  • 2 dl vörösbor
Elkészítése:
  1. 8 dl vizet a cukorral meg egy csipet sóval felforralunk.
  2. Beledobjuk a kimagozott meggyet és tovább forraljuk.
  3. Közben kimérjük a 2 dl vörösbort egy kisebb edénybe, belereszeljük a citrom héját, hozzáadunk egy darabka egész fahéjat (vagy egy kiskanál őröltet) és 5-6 szem szegfűszeget. Jól felforraljuk, így az alkohol kiforr belőle.
  4. A tejszínt és a lisztet jó alaposan elkeverjük (pl. egy mix-fixben jól összerázzuk, hogy ne legyen csomós) és besűrítjük vele a levest.
  5. Hozzáadjuk a leszűrt vörösboros lét is.
  6. Lehűtjük, hidegen tálaljuk.

2013. február 2., szombat

Csirkés paella



Hozzávalók: 
  • 50 dkg csirkemell kockákra vágva
  • 5 dl húsleves
  • 20 dkg klasszikus rizs
  • 1 piros kaliforniai paprika
  • 1 kápia vagy tv paprika
  • 20 dkg fagyasztott zöldségkeverék (borsó, kukorica, répa, zöldbab)
  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 2 paradicsom
  • 1 zacskó Kotányi sáfrány 
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 2 csokor petrezselyem
  • 3 evőkanál olaj
  • bors
Elkészítése:
  1. Az olajon megpirítjuk a felkockázott csirkemellet, majd kiszedjük egy tányérra.
  2. A paradicsomot leforrázzuk és lehúzzuk a héját, majd kockákra vágjuk a többi zöldséggel együtt.
  3. A megmaradt olajon megpároljuk a felaprított hagymát, a kockára vágott paprikákat és a kockára vágott paradicsomot, majd visszatesszük a husit, hozzáadjuk a fagyasztott zöldségkeveréket.
  4. Sózzuk, borsozzuk, majd hozzáadjuk a 20 dkg rizst is, elkeverjük és felöntjük az 5 dl húsleveslével.
  5. Ízesítjük fokhagymával, petrezselyemmel, sáfránnyal.
  6. Fedő alatt többször megkeverve, 20-25 perc alatt készre főzzük.

Kókuszkocka muffin


Muffin hozzávalói:
  • 20 dkg liszt
  • 1 kiskanál sütőpor 
  • csipet só
  • 5 dkg puha vaj
  • 10 dkg kristálycukor
  • 1 evőkanál méz
  • 1 tojás
  • 1 dl tej
Csokiszósz hozzávalói:
  • 10 dkg vaj
  • 10 dkg porcukor
  • 2 evőkanál holland kakaópor
  • 2 evőkanál sütőrum
  • 1 dl tej
Elkészítése:
  1. A vajat, mézet, cukrot és a tojást habosra keverjük.
  2. Hozzáadjuk a liszt, sütőpor, csipet só keverékét.
  3. Lassan hozzáöntjük a tejet, hogy sűrű masszát kapjunk.
  4. Műanyag muffin formákba kanalazzuk (12 db lesz) a masszát és előmelegített (180 fokos) sütőben 20-25 percig sütjük.
  5. A csokiszósz hozzávalóit kis edénybe rakjuk és felolvasztjuk.
  6. Miután kisültek a muffinok kiszedjük őket a kapszlikból.
  7. Alaposan belemártjuk őket a csokiszószba, majd a kókuszreszelékbe.

2013. február 1., péntek

Répatorta



Tészta hozzávalói:
  • 30 dkg reszelt sárgarépa
  • 10 dkg darált dió
  • 10 dkg darált mandula
  • 5 egész tojás
  • 20 dkg kristálycukor
  • 1 citrom héja
  • 1 evőkanál citromlé
  • 1 kávéskanál fahéj
  • 20 dkg liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 2 evőkanál rum
  • csipet só
Krém hozzávalói:
  • 25 dkg mascarpone
  • 2 dl tejszín (Meggle cukrászhab)
  • 10 dkg porcukor 
 
Elkészítése:
  1. A megtisztított répát finom reszelőn lereszeljük.
  2. A tojásokat szétválasztjuk és a fehérjét kemény habbá verjük.
  3. A sárgáját a cukorral habosra keverjük.
  4. Kimérjük a többi hozzávalót és folyamatos keverés mellett a sárgájához kanalazzuk.
  5. Hozzáadjuk a reszelt répát, ízesítjük fahéjjal, rummal, citrom héjával és levével.
  6. A masszához végül fakanállal hozzákeverjük az 5 tojás keményre vert habját.
  7. Átnézzük a receptet, hogy nem hagytunk-e ki valamit. :)
  8. Az elkészített masszát a kikent tortaformába öntjük és az előmelegített sütőben (180 fokon) 35-40 percig sütjük.
  9. A krémhez a tejszínt habbá verjük, majd hozzáadjuk a mascarponét és a porcukrot és simára keverjük.
  10. Ha kihűlt a piskótánk, kettévágjuk.
  11. A krémet elosztjuk, majd a piskóták közé és tetejére is kenünk belőle.

Húsvétra készült répatorta