2013. július 26., péntek

Eszterházy torta


Imádom az Eszterházy tortát, rendszerint ilyet kérek a cukrászdákban, mivel nem az a tipikus "gyorsan összedobom" édesség. Múltkor olvastam valahol, hogy a tojás fehérjét le lehet fagyasztani, így mikor nem volt rá szükségem kis pohárkákban a mélyhűtőbe raktam. Mostanra pont összegyűlt 10 fehérje és kapóra jött eme recept. El is készítettem Édesapám születésnapjára, és most először próbálkoztam a fondant készítésével és használatával is, van még mit gyakorolnom rajta, de ízre szuper volt az egész torta!

Hozzávalók a piskótához:
  • 10 db tojásfehérje
  • 30 dkg cukor
  • 30 dkg darált dió
  • 10 dkg liszt
  • 1 kiskanál fahéj
Hozzávalók a krémhez:
  • 8 dl tej
  • 2 csomag vaníliás pudingpor
  • 20 dkg porcukor
  • 25 dkg vaj
  • 20 dkg darált dió
  • 4 evőkanál rum
Elkészítése:
  1. A tojások fehérjét elkezdjük habbá verni.
  2. Folyamatos keverés közben hozzáadjuk a cukrot, majd szépen apránként a lisztet, diót, fahéjat.
  3. 4 részre osztjuk és külön-külön 22 cm-es tortaformában (vagy sütőpapírra helyezett tortagyűrűben) előmelegített sütőben 10-15 perc alatt készre sütjük őket. (ha légkeveréssel készül akkor egyszerre két tortalapot is a sütőbe tudunk helyezni)
  4. A krémhez megfőzzük a pudingot a 8 dl tejben, majd kihűtjük.
  5. A puha vajat habosra keverjük a cukorral.
  6. Ha a puding kihűlt folyamatos keverés közben lassanként hozzáadjuk a vajas részhez.
  7. Hozzákeverjük a diót és a rumot is.
  8. Összeállítjuk a tortát, minden piskóta közé krémet kenünk és tetejére, oldalára is egy keveset.
  9. Cukormázzal vagy marcipánnal vonjuk be a tetejét.

2013. július 20., szombat

Dalmát csirkemell bulgurral


Egyik kedvenc ebédünk, egyszerűen, gyorsan elkészíthető és számtalan módon variálható. :) Cukkini helyett készülhet spárgával vagy gombával is. Köretnek most először készült bulgur, de biztos, hogy nem utoljára.

Hozzávalók:
  • 1-2 db cukkini (mérettől függ)
  • 70 dkg csirkemell felkockázva
  • 2 szál sárgarépa
  • 1 szál póréhagyma
  • 5 dl tejszín
  • 1 db burgonya
  • só, bors, bazsalikom
  • 1 csokor petrezselyem

Elkészítése:
  1. A csirkemellet apró kockákra vágjuk.
  2. Egy kis olajon megpirítjuk, közben sózzuk, borsozzuk.
  3. Hozzáadjuk a felkarikázott répát, felkockázott burgonyát, végül a felkockázott cukkinit is.
  4. A felkarikázott póréhagymát is hozzárakjuk, majd fedő alatt pár percig pároljuk.
  5. Ha megpuhultak a zöldségek, felöntjük a tejszínnel, fűszerezzük bazsalikommal, petrezselyemmel, majd rottyantunk rajta egyet.
  6. Tálalható rizzsel, bulgurral vagy akár tésztával is.

2013. július 17., szerda

Zöldborsós-tárkonyos fusilli csirkemellel



Pár hete már készült borsós tészta, de most ismét azt kértek a gyerekek. Azóta viszont rábukkantam egy másik zöldborsós receptre, így most ezt az új verziót készítettem el ebédre, a siker nem maradt el.

Hozzávalók:
  • 40 dkg csirkemell felkockázva
  • 1 nagyobb fej vöröshagyma apróra vágva
  • 20 dkg zöldborsó
  • 2 kiskanál tárkony
  • 1/2 citrom leve
  • 2 dl húsleves lé
  • 2,5 dl tejszín
  • pici só
  • opcionálisan chili
  • olívaolaj
  • 25 dkg szabadon választott tészta
  • parmezán vagy trappista sajt

Elkészítése:
  1. A tésztát bő, sós vízben megfőzzük.
  2. Egy kis olajon üvegesre pároljuk a hagymát, hozzáadjuk a felkockázott csirkemellet, sózzuk.
  3. Ha fehér lett, ráöntjük a borsót és tovább pároljuk, rázogatjuk.
  4. Fűszerezzük 2 kiskanál tárkonnyal és meglocsoljuk kb. fél citrom levével.
  5. Hozzáadunk 2 dl vizet egy fél húsleves kockával, forraljuk, hogy minden szépen megpuhuljon.
  6. Ráöntjük a tejszínt is és besűrítjük.
  7. Frissen főtt tésztával összekeverjük és parmezán sajttal vagy trappista sajttal tálaljuk.

2013. július 14., vasárnap

Pezsgökrémes málnatorta



Már régóta szemeztem ezzel a recepttel, egy régi Nők Lapja Konyhában akadtam rá. A piskóta nem lett az igazi, így a jól bevált piskóta receptjét írom le és azzal fogom legközelebb elkészíteni, de a krémje szuper finom! Olyan az íze, mint a borlevesnek. :)

Hozzávalók a piskótához:
  • 4 tojás
  • 20 dkg kristálycukor
  • 4 evőkanál víz
  • 20 dkg liszt
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • fél csomag sütőpor
  • 1 citrom reszelt héja
Elkészítése:
  1. A tojásokat, cukrot és vizet jó sokáig habosra keverjük.
  2. Hozzákeverjük a lisztet, sütőport, citrom héját.
  3. Kivajazott, lisztezett tortaformába öntjük és előmelegített (180 fok) sütőben 30 perc alatt készre sütjük.
  4. Ha kihűlt ketté vágjuk.
Hozzávalók a pezsgőkrémhez:
  • 4 tojás sárgája
  • 8 dkg cukor
  • 1,5 dl pezsgő
  • 2,5 dl habtejszín, habbá verve
  • 1 kiskanál étkezési zselatin
  • 30-40 dkg málna
Elkészítése:
  1. A tojások sárgáját a cukorral vízgőz felett folyamatosan kevergetve forróra melegítjük, főzzük.
  2. Utána habverővel kihűlésig habosra keverjük.
  3. Felverjük a 2,5 dl tejszínt. Én Meggle cukrászhabot szoktam használni.
  4. 1/2 dl vízben feloldunk egy kiskanál étkezési zselatint, majd kb. 1 perc alatt a mikróban felmelegítjük.
  5. Közben a habosra kevert tojásokhoz hozzáadjuk a pezsgőt és szép apránként a kemény tejszínhabot.
  6. Egy evőkanál habos masszát adunk a zselatinos léhez, összekeverjük, hogy lehűljön, majd az egészet visszaöntjük a tejszínhabos részhez, összekeverjük.
  7. A piskóta alját egy tortagyűrűvel körbefogjuk, a fele pezsgőkrémet rásimítjuk, majd megszórjuk a málnával.
  8. Rásimítjuk a maradék pezsgőkrémet, majd rátesszük a piskóta tetejét és hűtőben 3 órát pihentetjük.
  9. Tejszínhabbal, málnával, porcukorral szabadon dekorálható. :)

Romantikus tálalásban

2013. július 6., szombat

Kevert citromos süti



Hozzávalók:
  • 22 dkg rama
  • 20 dkg kristálycukor
  • 6 tojás
  • 37 dkg liszt
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 pohár citromos joghurt (125g)
  • 1 citrom héja, leve
  • 20 dkg porcukor
Elkészítése:
  1. A tojásokat szétválasztjuk és a fehérjét kemény habbá verjük.
  2. A sárgáját, a 20 dkg cukorral és a puha vajjal habosra keverjük.
  3. Hozzáadjuk a joghurtot, majd folyamatos keverés mellett a lisztet, sütőport is hozzákeverjük.
  4. Belereszeljük a citrom héját, majd a fél citrom levét is belenyomjuk.
  5. Óvatosan hozzákeverjük a tojások felvert habját is.
  6. Előmelegített sütőben 180 fokon, 30-35 perc alatt készre sütjük.
  7. Míg sül a piskóta elkészítjük a tetejére a citromos mázat, amihez fél citrom levét elkeverjük 20 dkg porcukorral.
  8. A mázat a langyos süteményre kenjük, díszíthetjük színes cukorkákkal.

2013. július 3., szerda

Zöldborsós-sonkás farfalle


Míg megfő a tészta elkészül hozzá a borsós-sonkás tejszínes szósz, villám gyors és ízletes ebéd lehet belőle. :)

Hozzávalók:
  • 25 dkg farfalle vagy  egyéb tészta
  • 15 dkg füstölt sonka
  • 20 dkg borsó
  • 4 szál újhagyma vagy 1 szál póréhagyma
  • 2 dl tejszín
  • 15 dkg reszelt sajt
  • só, bors

Elkészítése:
  1. Lobogó, sós vízben főzzük ki a tésztát.
  2. Míg fő a tészta kis olajon pároljuk meg a karikákra vágott újhagymát, adjuk hozzá az apróra vágott sonkát is.
  3. Keverjük hozzá a zöldborsót (lehet fagyasztott is), sózzuk (óvatosan, mert a sonka is sós) borsozzuk.
  4. Öntsük fel a tejszínnel és fedő alatt pároljuk, míg a borsó megpuhul.
  5. Szűrjük le a tésztát, keverjük össze a szósszal és reszelt sajttal tálaljuk.

2013. július 2., kedd

Kovászos uborka leves


Mostanában mindenhol erről a levesről hallani, így nekem is ki kellett próbálnom. Nem lett rossz és még csak a tűzhelyet sem kellett bekapcsolni a nagy hőségben! :)

Hozzávalók:
  • 4 nagyobb kovászos uborka
  • 3 dl kovászos uborkalé
  • 3 dl hideg zöldség vagy húsleveslé
  • 3 dl natúr joghurt
  • 1 gerezd fokhagyma

Elkészítése:
  1. Készítsünk el 3dl húsleveslét vagy maradék húslevesből, vagy kockából. Tegyük félre.
  2. Vágjunk fel 4 nagyobb uborkát apró kockákra.
  3. Tegyük egy edénybe, adjuk hozzá az uborkalét, joghurtot, a kihűlt húsleveslét, ízesítsük fokhagymával.
  4. Botmixerrel turmixoljuk össze az egészet, ízlés szerint.
  5. Pirított szalonnával tálalható.