2014. november 27., csütörtök

Aszalt szilvás adventstollen


Hozzávalók:
  • 5 dkg vaj
  • 15 dkg méz
  • 25 dkg liszt
  • fél csomag sütőpor
  • 1 kávéskanál fahéj
  • 1 csapott kávéskanál őrölt gyömbér
  • csipet őrölt szerecsendió
  • csipet só
  • 2 egész tojás
  • 1 dl tej
  • 20 dkg aszalt szilva
Elkészítése:
  1. A vajat olvasszuk fel a mézzel.
  2. A tojásokat verjük fel, adjuk hozzá a lisztet, fűszereket, olvasztott vajat-mézet és a tejet. Keverjük simára.
  3. A szilvát vágjuk apróra, keverjük hozzá a masszánkhoz.
  4. A masszánkat öntsük bele egy kivajazott, kilisztezett tortaformába. (kb. 22cm)
  5. 200 fokra előmelegített sütőben süssük meg, ellenőrizzük tűpróbával, ne maradjon ragacsos a közepe. (Sütési idő kb. 50-60 perc)
  6. Tetszőlegesen díszíthetjük porcukorral vagy marcipánnal.

2014. november 22., szombat

Édes-savanyú csirkemell


Imádom az édes-savanyú csirkemellet, de eddig még csak az Uncle Ben's féle szószt készítettem el itthon. Ma viszont találtam egy régi WOK könyvet, benne egy szuper kis receptet, amit kis variálással, átalakítással elkészítettem és majdnem olyan lett, mint az üveges verzió.

Hozzávalók:
  • 80 dkg csirkemell vagy sertéshús
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 kaliforniai paprika (piros, sárga)
  • 1 szál sárgarépa
  • 65 dkg ananász konzerv
  • 4 evőkanál olaj
  • 2 evőkanál fehérborecet
  • 4 evőkanál szójaszósz
  • 2 evőkanál fehérbor
  • 2 evőkanál méz
  • 2 dl zöldségleves
  • 2 kiskanál étkezési keményítő
Elkészítése:
  1. A húst vékony csíkokra vágjuk, a zöldséget felkockázzuk és a paradicsomot leforrázzuk, meghámozzuk és szintén felkockázzuk.
  2. A wokban felhevítjük az olajat, majd rádobjuk a csirkemellet és fehérre pároljuk.
  3. Hozzáadjuk a zöldségeket (paprika, répa) és a zúzott fokhagymát.
  4. Pároljuk pár percig, majd a leszűrt, lecsepegtetett ananászt és a felkockázott paradicsomot is beletesszük.
  5. Ízesítsük a mézzel, ecettel, szója szósszal és a kevéske borral.
  6. Pároljuk tovább, amíg megpuhulnak a zöldségek.
  7. 2 dl vizet keverjünk el egy fél húsleves kockával és az étkezési keményítővel, majd öntsük a szószra.
  8. Főzzük további 2 percig. Rizzsel tálaljuk.

2014. november 21., péntek

Sütőtökös pite


Hozzávalók a pite tésztához:
  • 20 dkg liszt
  • 13 dkg Rama
  • 6 dkg porcukor
  • fél citrom héja
  • csipet só
  • fél tasak sütőpor
  • 1 tasak vaníliás cukor
  • 1 tojás sárgája
Hozzávalók a sütőtökös részhez:
  • 50 dkg sült sütőtök
  • 1 tubus sűrített tej (15-17 dkg)
  • 3 egész tojás
  • 3-5 evőkanál barnacukor
  • 1 evőkanál kukoricakeményítő
  • 1/2 teáskanál só
  • 3/4 teáskanál fahéj
  • 3/4 teáskanál őrölt gyömbér
  • késhegynyi őrölt szegfűszeg
  • fél rúd vanília kikapart magja
Elkészítése:
  1. A sütőtököt felvágjuk és előmelegített sütőben 180 fokon kb. 40 perc alatt megsütjük.
  2. A pitetészta hozzávalóit összegyúrjuk és egy kb. 28 cm-es piteformát kibélelünk vele, hogy legyen egy kis pereme.
  3. Ezután a hűtőbe rakjuk minimum 30 percre.
  4. Miután kisült a sütőtök lehámozzuk a héjáról, kimérjük, majd egy kicsit botmixerrel összeturmixoljuk.
  5. Ezután a többi hozzávalót is hozzárakjuk és habverővel összekeverjük.
  6. A tésztánkat kivesszük a hűtőből, majd ráöntjük a sütőtökös masszát és előmelegített sütőben 180 fokon kb. 50 perc alatt készre sütjük.
  7. Tűpróbával ellenőrizzük, akkor jó, mikor a közepe még kicsit kocsonyás.
  8. Ezután pihentessük hűtőben legalább 6 órát.
  9. Hűtve, tejszínhabbal tálaljuk.
Egy fotóversenyre készült