2016. december 28., szerda

Ischler


Hozzávalók:
  • 35 dkg liszt
  • 25 dkg rama
  • 10 dkg darált dió
  • 15 dkg porcukor
  • 1 kiskanál sütőpor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 kiskanál kakaó
  • 1 pici fahéj
Elkészítése:
  1. A hozzávalókat összegyúrjuk, kitartó gyúrás után jól formázható tésztát kapunk.
  2. Kinyújtjuk, 2 mm vastagra, majd tetszőleges méretű formával kiszaggatjuk.
  3. Sima tepsire rakjuk, előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 10 perc alatt kisütjük őket.
  4. Szilvalekvárral összeragasztjuk a korongokat.
  5. Tetejét olvasztott csokival bevonjuk.

2016. november 30., szerda

DM bio főzőklub

 
A minap volt szerencsém részt venni a DM Bio főzőklub rendezvényén, amit a Blanchair főzőstúdióban tartottak. A rövid bemutatkozás után megismerkedhettünk a Dm Bio márkanévvel, alapelveivel, jelölési rendszereivel, de legfőképpen a termékeikkel, amiket kíváncsian vártam.


Vakteszteken próbáltuk ki a termékek bio és egyéb márkás változatát, amiket nagyon egyszerű volt ízről is megkülönböztetni. Hihetetlen, hogy mennyivel aromásabbak a bio termékek, később összehasonlítottuk a termékek összetevőit. Nem csak a Nutellát kontra mogyorókrémet, hanem aszalt barackot, 100%-os almaleveket teszteltünk.


Ezután végre sor került a főzésre, Vrábel Krisztina ismertetett velünk egy nem mindennapi egészséges karácsonyi menüt, amit vele együtt, közösen el is készítettünk, természetesen a  DM bio termékek felhasználásával.


Először sütőtök krémlevest készítettünk, chilivel, kókusztejjel és kókusz chipssel. 
Főételnek kukszkusz saláta készült, amibe párolt spenót, újhagyma, beluga lencse és gránátalma mag került. Ehhez friss lazacot sütöttünk.
Desszertnek egy aszalt gyümölcsös pitét sütöttünk. A tésztába tönkölybúza lisztet raktunk, kókuszzsírral és mézeskalács fűszerkeverékkel, egy kanálnyi kókuszvirág cukorral, tojással gyúrtuk össze. Erre aszalt gyümölcsök, magok péppé őrölt püréje került. Díszítéshez külön csillagokat sütöttünk.
Sütés-főzés közben mindenki kivette a részét, hagymát vágtunk, sütőtököt hámoztunk, kavartunk, megtudtuk, hogy kell lazacot pucolni és kókuszdiót feltörni. Mindeközben beszélgettünk az alapanyagok szervezetünkre gyakorolt jótékony hatásáról, elkészítési módjáról, hozzá passzoló fűszerekről.

 

Nagyon gyorsan elrepült ez a pár óra, szinte észre sem vettük és ránk esteledett. Így gyorsan megettük a főztünket, majd tele hassal, élményekkel gazdagodva és feltöltődve indultunk haza.
A receptek a jövő heti Nők lapja konyhában megtalálhatóak lesznek.
Köszönöm a lehetőséget a DM-nek!

2016. november 23., szerda

Lajcsi mézes sütemény


Hozzávalók a tésztához:
  • 2 evőkanál kakaó
  • 2 evőkanál méz
  • 2 egész tojás
  • 20 dkg porcukor
  • 5 dkg vaj
  • 2 kiskanál szódabikarbóna
  • 45 dkg liszt
Hozzávalók a krémhez:
  • 1 csomag puncs pudingpor
  • 1 csomag vaníliás pudingpor 
  • 8 dl tej
  • 20 dkg vaj
  • 20 dkg porcukor
Hozzávalók a mázhoz:
  • 16 dkg porcukor
  • 4 evőkanál tej
  • 3 evőkanál kakaó
  • 10 dkg vaj
Elkészítése:
  1. Először elkészítjük a tésztát, a liszt és a szódabikarbóna kivételével a hozzávalókat gőz fölött 5 percig keverjük, majd hozzáadjuk a liszt és szódabikarbóna keverékének a felét.
  2. Levesszük a tűzről és hozzáadjuk a maradék lisztet.
  3. 3 részre osztjuk a tésztát, majd lisztezett tepsi hátán egymás után kisütjük a lapokat. 180 fokon kb. 8-10 perc alatt.
  4. Elkészítjük a pudingokat, 4-4dl tejjel felfőzzük mindkettőt.
  5. A vajat és a porcukrot habosra keverjük, majd felét a puncsoshoz, másik felét a vaníliás pudinghoz keverjük.
  6. Ezután összeállítjuk a sütit, megtöltjük a krémmel.
  7. Elkészítjük a mázat. A cukrot a tejjel, kakaóval sűrűre főzzük, majd hozzákeverjük a vajat is. Mindezt még melegen a sütemény tetejére kenjük.
  8. Hűtőben egy éjszakát állni hagyjuk, utána szépen lehet szeletelni.

2016. október 27., csütörtök

Sütőtökös kuglóf


Hozzávalók:
  • 3 tojás
  • 20 dkg kristálycukor
  • 35 dkg sütőtök reszelve
  • 20 dkg joghurt
  • 10 dkg puha vaj
  • 0,5 dl olaj
  • 45 dkg liszt
  • 1 tasak sütőpor
  • fél kanál szódabikarbóna
  • 1 kiskanál őrölt fahéj
  • fél kiskanál gyömbér
  • fél kiskanál szerecsendió
  • csipet só
  • 1 narancs héja
Elkészítése:
  1. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük.
  2. A sárgáját a cukorral habosra keverjük, majd az olvasztott vajat és joghurtot is hozzáadjuk.
  3. Ezután a lereszelt (apró lyukú reszelőn) sütőtököt is belerakjuk meg az olajat.
  4. Kimérjük a lisztet, hozzáadjuk a fűszereket, narancs héját, elkeverjük egymással.
  5. Kanalanként hozzáadjuk a sütőtökös részhez, miközben folyamatosan keverjük.
  6. Végül a fehérjét is óvatosan hozzákeverjük.
  7. Kivajazott, lisztezett kuglóf formába (28 cm) öntjük a masszánkat és előmelegített sütőben 50-60 perc alatt készre sütjük.
  8. Tetejére narancs mázat teszünk. 10 dkg porcukrot elkeverünk 3 evőkanál narancslével.
  9. Ha kihűlt a kuglóf rácsorgatjuk a narancsmázat. 

2016. október 24., hétfő

Citromos madeleine


Sokszor, sokfelé láttam és hallottam már a madeleine nevű sütiről, de még sosem ettem. Anyu konyhájában viszont találtam egy formát hozzá, így egyből ki kellett próbálnom. Kicsit olyan, mint a muffin, nagyon egyszerű elkészíteni, de nem kell hozzá papírkapszli, roppant mutatós, sőt a babakézbe is belefér. Bárhogy ízesíthetjük, az alapanyagok mindig megtalálhatóak egy háztartásban. Nekem ebből az adagból 2x8db sütim lett.

Hozzávalók:
  • 10 dkg finomliszt
  • 2 egész tojás
  • 10 dkg olvasztott vaj
  • 10 dkg kristálycukor
  • 1 citrom héja és leve
  • fél csomag sütőpor
Elkészítése:
  1. A vajat megolvasztjuk.
  2. A tojásokat a cukorral habosra keverjük, majd lassan a nem meleg vajat hozzáadjuk.
  3. Belekeverjük a szárazanyagokat  is, fűszerezzük, ezután egy órára hűtőbe rakjuk.
  4. A madeleine formát csak kivajazzuk, majd egy kiskanálnyi tésztát rakunk mindegyik mélyedésbe.
  5. Előmelegített sütőben, 180 fokon 15 perc alatt készre sütjük őket.
  6. Utána jöhet a következő kör.
  7. Porcukorral megszórva tálaljuk.

2016. október 17., hétfő

Sütőtökös színes tészta


Ezt a receptet egy fotófelhívásra készítettem el, annyi volt a kikötés, hogy sütőtök legyen benne meg tészta, mivel a Gyermelyi írta ki a játékot. A családot sokkolta az ötletem, a sütőtököt levesben meg tortában szokták csak enni... Így alakult, hogy spontán ami eszembe jutott azokat vettem és használtam fel az ebédhez, amit most kivételesen nem tudok grammra pontosan leírni. A lényeg, hogy ízlett a családnak és mindenki kétszer is evett belőle.

Hozzávalók:
  • 1 kisebb sütőtök fele
  • 6-8 db champion gomba
  • 25 dkg sonka
  • 1 fej vöröshagyma
  • 5 dl tejszín
  • evőkanál liszt
  • só, bors
  • kakukkfű
  • rozmaring
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 csokor petrezselyem
  • 50 dkg Gyermelyi tészta
  • trappista sajt
Elkészítése:
  1. A vizet felrakjuk forrni, majd a tésztát sós vízben kifőzzük.
  2. A sütőtököt apró kockákra vágjuk, majd egy serpenyőben pici olajon megpirítjuk és félrerakjuk.
  3. Felvágjuk a hagymát, gombát megpucoljuk, apróra vágjuk és a sonkát is felkockázzuk.
  4. A hagymát kicsi olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a sonkát, gombát is és tovább pároljuk.
  5. Sózzuk, borsozzuk.
  6. A tejszínhez rakunk egy kicsi lisztet, kis forró vizet a tészta főzővizéből elkeverjük, majd a zöldségekre öntjük.
  7. Fűszerezzük kakukkfűvel, rozmaringgal, petrezselyemmel, fokhagymával.
  8. Hozzákeverjük a sütőtököt, majd a kifőtt tésztát.
  9. Trappista sajttal tálaljuk. Rakhatunk rá tökmagot is.

2016. október 11., kedd

Kókuszos-citromos torta


A Vénusz hirdetett egy sütifotó versenyt, ahol 8 recept közül kellett kiválasztani egyet és megsütni. Én ezt a kókuszosat választottam és nem döntöttem rosszul, nagyon finom lett. Eredetileg bögrével kell mérni a hozzávalókat, azonban én jobban szeretem precízen kimérni az összetevőket.
A héten még Ti is versenybe szállhattok vagy megnézhetitek a többi receptet: http://www.venusz.hu/temak/38/suss-hetkoznap-a-venusszal-nyeremenyjatek
Hozzávalók:
  • 2 egész tojás
  • 20 dkg vénusz margarin
  • 18 dkg kristálycukor
  • 1,5 dl kefír
  • 20 dkg liszt
  • 8 dkg kókuszreszelék
  • 1 kiskanál sütőpor
  • 1 kiskanál vaníliás cukor
  • 1 citrom héja és leve
Elkészítése:
  1. A tojásokat a cukorral és margarinnal habosra keverjük.
  2. Hozzáadjuk a kefírt, a citrom héját és levét.
  3. Végül a szárazanyagokat is hozzákeverjük.
  4. Egy tortaformát (26cm) kivajazunk, kilisztezünk és a simára kevert masszánkat beleöntjük.
  5. Előmelegített sütőben, 180 fokon 40 perc alatt szép arany színűre sütjük.
  6. Miután kiszedtük a tetejét megkenjük pár evőkanál baracklekvárral, majd megszórjuk pirított kókuszreszelékkel. (száraz serpenyőbe szórjuk és pár percig pirítjuk)

2016. október 4., kedd

Almás hús


Régebben többször készült almás hús, de annak a receptje feledésbe merült. Pár hónapja próbálkoztam hasonló elkészítésével, de nem aratott nagy sikert. Ezt a receptet viszont mostanában találtam és azóta terveztem elkészíteni. Egyszerű, könnyen elkészíthető és ami a lényeg, ízlett a családnak, szóval bekerül a gyűjteménybe is.

Hozzávalók:
  • 75 dkg csirkemell filé felkockázva
  • 4 evőkanál mustár
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • só, bors
  • 1 kiskanál kakukkfű
  • 3-4 alma
  • 20 dkg reszelt sajt
Elkészítése:
  1. A mustárt az olajjal, fűszerekkel összekeverjük, majd a felkockázott húst hozzárakjuk és alaposan elkeverjük, hogy mindenhova jusson a pácból.
  2. Ezután áthelyezzük egy jénai tálba, elsimítjuk, majd az almát karikákra vágjuk és ezzel befedjük a húst.
  3. Legvégül megszórjuk reszelt sajttal.
  4. Befedjük alufóliával és előmelegített sütőbe (180fok) tesszük, kb. 45 percre.
  5. Ezt követően levesszük az alufóliát és rápirítjuk a sajtot, kb. 15 perc alatt.
  6. Tetszőleges körettel tálaljuk. 

2016. október 3., hétfő

Almás pizza


A nevével ellentétben itt egy süteményről van szó. Kelt tészta az alapja, azon pudingos krémes szósz, majd arra jön az alma és a dió.

Hozzávalók a tésztához:
  • 45 dkg finomliszt
  • 1 egész tojás
  • 2,5 dl langyos tej
  • 50 g élesztő
  • 50 g kristálycukor
  • 50 g vaj
Hozzávalók a feltéthez:
  • 4 dl tej
  • 25 g kristálycukor
  • 1 csomag vaníliás pudingpor
  • 20 dkg tejföl
  • 1 kg alma
  • 4 evőkanál citromlé
  • 15 dkg dió
  • 5-10 dkg cukor
Elkészítése:
  1. A tészta hozzávalóit kimérjük egy edénybe, majd a keverőgép dagasztó karjával egynemű tésztává dagasztjuk, míg elválik az edény falától.
  2. Ezután lefedve kelni hagyjuk kb. 45 percig.
  3. Elkészítjük a pudingot. A tejbe belerakjuk a 25g cukrot, pudingport, majd egy sűrű pudingot főzünk belőle. Hűlni hagyjuk.
  4. Az almákat meghámozzuk, majd vékony szeletekre vágjuk. Rálocsoljuk a citromlét.
  5. A tésztánkat egy gáztepsibe simítjuk.
  6. A tejfölt hozzákeverjük a pudingos részhez, majd ezzel a krémmel megkenjük a tésztánkat.
  7. Rárakosgatjuk az almaszeleteket, tetejét megszórjuk az apróra vágott dióval és kristálycukorral.
  8. 5 dkg vajat is rákockázunk/reszelünk a tetejére.
  9. Előmelegített sütőben 200 fokon 35-45 perc alatt készre sütjük.

2016. szeptember 18., vasárnap

Paradicsomos gnocchi


Hozzávalók a nudlihoz:
  • 1 kg sárga héjú Ella burgonya
  • 30 dkg liszt
  • 1 egész tojás
Hozzávalók a szószhoz:
  • 1 vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 4 paradicsom
  • 1 doboz paradicsompüré
  • 1,5 dl tejszín
  • 1 csomag mozzarella sajt
  • só, bors, oregánó, bazsalikom
  • parmezán sajt a tetejére
Elkészítése:
  1. A burgonyát egy nagyobb edényben héjastúl puhára főzzük.
  2. Ezután meghámozzuk, majd egy krumplinyomóval összetörjük.
  3. Hozzáadjuk a lisztet, tojást, sót és egynemű tésztát gyúrunk belőle.
  4. Legalább 4 részre osztjuk, cipókat formázunk belőle, amiket lisztezett felületen ujjnyi vastagra sodrunk és kb. 2 centis darabkákra vágunk. 
  5. Egy edénybe vizet forralunk, sózzuk, amibe a már kiszaggatott nudlikat beletesszük és pár perc alatt megfőzzük.
  6. Elkészítjük a paradicsomos szószt: A hagymát egy kis olajon megdinsztelem.
  7. A paradicsomot forró vízzel leöntöm, meghámozom, majd apróra kockázom. Ezt a hagymára rakom és összefőzöm.
  8. Hozzárakom az összezúzott fokhagymát, majd a paradicsomszósszal felöntöm.
  9. Fűszerezem sóval, borssal, oregánóval és bazsalikommal.
  10. Hozzáöntöm a tejszínt is és összeforralom.
  11. A mozzarellát apró kockákra vágom, majd a legvégén belekeverem a mártásba.
  12. Ehhez a szószhoz keverjük hozzá a kifőtt gnocchikat.
  13. Egy kivajazott jénai tálba öntjük, tetejét reszelt parmezánnal megszórjuk és előmelegített sütőben 180 fokon kb. 30 perc alatt készre sütjük.

2016. július 29., péntek

Sárgabarackos-mákos sütemény


Hozzávalók:
  • 3 tojás
  • 20 dkg kristálycukor
  • 3 dl tej
  • 70 ml olaj
  • 15 dkg mák
  • 20 dkg liszt
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 csomag sütőpor
  • 1 citrom héja
  • sárgabarack
Elkészítése:
  1. Az egész tojásokat a cukorral, vaníliás cukorral habosra keverjük.
  2. Hozzáadjuk az olajat és a tejet.
  3. Kimérjük a lisztet, mákot, sütőport, összekeverjük, majd a tésztához kanalazzuk.
  4. Belereszeljük a citrom héját és alaposan összekeverjük.
  5. Egy tepsit kivajazunk, lisztezünk, majd beleöntjük a tésztánkat. Tetejére kockázzuk a sárgabarackot.
  6. Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 45 perc alatt készre sütjük.
  7. Porcukorral tálaljuk.

2016. július 17., vasárnap

Fűszeres-narancsos csirke


Hozzávalók:
  • 2 egész csirkecomb
  • 1 csirkemell filé
  • 2 narancs
  • 2 citrom
  • 1 evőkanál méz
  • 2 kiskanál toscan fűszerkeverék
  • 1 vöröshagyma
  • 1 dl olívaolaj
  • 4 gerezd fokhagyma
  • só, bors
  • 1/2 kiskanál fűszerpaprika
Elkészítése:
  1. Elkészítjük a pácot. 1 citrom és 1 narancs levét kicsavarjuk, hozzáadunk egy evőkanál mézet, a zöldfűszert, fűszerpaprikát, olívaolajat, majd összekeverjük.
  2. Ebbe a páncba rakjuk a tetszőlegesen felkockázott, előkészített húst, összekeverjük.
  3. Hozzáadjuk a felkarikázott hagymát és a kettévágott fokhagyma gerezdeket. (hagyhatjuk egy éjszakát állni)
  4. Tűzálló tálba átrakjuk, tetejére karikázzuk a másik narancsot, citromot, megszórjuk sóval, borssal, rozmaringot tehetünk rá.
  5. Ezután előmelegített (180-200 fokon) sütőben kb. 60 perc alatt készre sütjük.
  6. Tetszőleges körettel, salátával tálalható.

2016. május 26., csütörtök

Lúdláb pite



A hétvégén Székesfehérváron jártunk, ahol egész véletlenül belebotlottunk az" Édes fesztiválba". Az egyik standnál gyönyörű pitéket láttunk és kóstoltunk. Volt csokis, citromos, gyümölcsös, sós, kicsi és nagy egyaránt. Mivel nagyon ízlett nekünk és a Család amúgy is szereti a csokis dolgokat, ezért elhatároztam, hogy itthon is készítek hasonlót. Az alapja egy sima linzer, amit a lúdláb torta krémjével és meggyel töltöttem meg. Teteje tetszőlegesen díszíthető, rusztikusra vagy épp modernebbre.

Hozzávalók a pitéhez:
  • 10 dkg porcukor
  • 20 dkg vaj
  • 30 dkg liszt
Hozzávalók a krémhez:
  • 4 dl Meggle habtejszín
  • 20 dkg ét- és tejcsokoládé ízléstől függően
  • 1 üveg meggybefőtt
  • 10 dkg csokoládé a tetejére
Elkészítése:
  1. Először a tejszínt felforraljuk, majd hozzárakjuk a kockákra tört csokoládét és elkeverjük, míg szép sima, egyenletes állagú krémet kapunk.
  2. Ezután legalább 4 órára hűtőbe rakjuk a csokikrémet.
  3. Elkészítjük a pitét. A hozzávalókat kimérjük, összegyúrjuk.
  4. Kinyújtjuk, majd kibélelünk vele egy kivajazott piteformát. A maradékból tetszőlegesen virágot vagy szívecskéket süthetünk.
  5. Előmelegített sütőben 180 fokon, 15 perc alatt megsütjük.
  6. A kihűtött krémet habverővel habosra keverjük.
  7. A piteformába tesszük a krém harmadát, teleszórjuk kimagozott meggyel, majd a maradék krémmel befedjük.
  8. Tetejét tetszőlegesen olvasztott csokoládéval, meggyel, linzerkével díszíthetjük.

2016. május 9., hétfő

Túrós-meggyes kalács csiga



Hozzávalók a kelt tésztához:
  • 60 dkg liszt
  • 2 dl tej
  • 10 dkg kristálycukor
  • 3 dkg élesztő
  • 4 dkg vaj
  • 4 dkg zsír
  • 2 evőkanál tejföl
  • 1 egész tojás
  • 2 csipet só
Hozzávalók a töltelékhez:
  • 45-50 dkg túró
  • 1 citrom reszelt héja
  • 10 dkg porcukor
  • 1 tojás sárgája
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • meggy
  • búzadara
Elkészítése:
  1. Először a kelt tésztát gyúrjuk be.
  2. A tejet melegítsük meg, keverjünk hozzá egy kanál cukrot, majd morzsoljuk bele az élesztőt. Tegyük félre.
  3. A többi hozzávalót mérjük ki, kezdjük el összekeverni, majd adjuk hozzá a felfuttatott élesztős tejet.
  4. Összedolgozzuk, könnyű, lágy tésztát kapunk, majd duplájára kelesztjük.
  5. Elkészítjük a túrós tölteléket, a túrót, porcukorral, tojás sárgájával és ízesítőkkel alaposan összekeverjük.
  6. A tésztánkat lisztezett felületen kinyújtjuk, 3-4 mm vékonyra, téglalap alakúra.
  7. 3 db kb. 10 cm széles csíkra vágjuk.
  8. A túró tölteléket a csíkok közepére pakoljuk, egyformán elosztjuk, tetejére meggyet rakunk, majd megszórjuk búzadarával.
  9. A tésztánkat hosszában összefogjuk, összecsípjük. Az így kapott hosszú kígyónkat egy sütőpapírral bélelt gáztepsire elkezdjük csiga alakban feltekerni. Az illesztés lefelé legyen, hogy ne nyíljon szét.
  10. Majd a másik két tekercset is összecsípjük, feltekerjük az előzőekhez hasonlóan.
  11. 15 percet állni hagyjuk, tetejét megkenjük a maradék tojásfehérjével.
  12. Hideg sütőbe rakjuk, amit bekapcsolunk 180 fokra és 40 perc alatt készre sütjük.
Így készül
Sütés előtt és után

2016. május 7., szombat

Tejberizses-málnás torta


Hozzávalók a piskótához:
  • 4 tojás
  • 20 dkg kristálycukor
  • 6 evőkanál víz
  • 20 dkg liszt
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 csomag sütőpor
    Hozzávalók a tejberizshez:
    • 1 liter tej
    • 13 dkg cukor
    • 1 kiskanál vaj
    • 2 félbehasított vaníliás rúd kikapart magja
    • reszelt citromhéj
    • 21 dkg rizs
    Egyéb hozzávalók:
    • 2 dl tejszín
    • 1 dl víz
    • 2 kiskanál étkezési zselatin (zacskó fele)
    • 50 dkg málna
    • 2 csomag piros tortazselatin
    Elkészítése:
    1. Először a piskótát készítjük el. A tojásokat, a cukorral és a vízzel nagyon habosra keverjük.
    2. Hozzákeverjük a lisztet, sütőport.
    3. Kivajazott, lisztezett tortaformába öntjük és előmelegített (180 fok) sütőben 30 perc alatt készre sütjük.
    4. A rizst enyhén sós vízben előfőzzük 3 percig, majd leszűrjük, lecsepegtetjük.
    5. A tejet felforraljuk a cukorral és a többi hozzávalóval, majd hozzáadjuk a rizst.
    6. Többször megkevergetve egészen puhára, ragacsosra főzzük.
    7. A piskótánkat félbe vágjuk.
    8. A tejszínből habot keverünk, majd a kihűlt tejberizzsel összekeverjük.
    9. Egy pici vizet felmelegítünk, majd hozzákeverjük a zselatint, végül ezt a rizses masszánkhoz adjuk.
    10. Egy tortakarikát teszünk a piskóta alsó része köré, majd a krémet beleöntjük, elsimítjuk. Rátesszük a torta tetejét.
    11. A torta tetejére ráfektetjük a málnaszemeket, végül a zselatint a megadott módon elkészítjük és ráöntjük.
    12. Hűtőben egy éjszakán át hűtjük.

    2016. április 30., szombat

    Tavaszi pite


    Hozzávalók a tésztához:
    • 25 dkg liszt
    • 15 dkg vaj
    • 1 tojás
    • 1 kiskanál só
    • 1 csipet cukor
    • 1 evőkanál tej
    Hozzávalók a tetejéhez:
    • 1 csomag zöldspárga
    • 1 csokor újhagyma
    • 1 kápia paprika
    • 4 tojás
    • 2,5 dl tejszín
    • 20 dkg sonka
    • 1 csokor petrezselyem
    • szerecsendió
    • só, bors
    • 10 dkg cheddar és trappista sajt vegyesen
    Elkészítése:
    1. A tészta hozzávalóit kimérjük, kézzel összegyúrjuk, majd egy alufóliába csomagoljuk és kb. 1 órára a hűtőbe tesszük.
    2. Egy óra letelte után kinyújtjuk és egy piteformát kibélelünk vele, hogy legyen egy kis pereme is.
    3. Befedjük sütőpapírral és sütőbabbal (én egy kisebb tortaformát raktam bele), hogy ne púposodjon fel.
    4. Előmelegített sütőben 200 fokon, 15 perc alatt elősütjük.
    5. A spárgának a fás részét levágjuk, a többit 1,5 cm-es darabokra vágjuk és egy serpenyőben, pici olajon, egy kiskanál cukorral megpároljuk.
    6. Felvágjuk az újhagymát, paprikát felkockázzuk.
    7. Egy tálba felütjük a 4 tojást, ráöntjük a tejszínt és egy villa segítségével elkeverjük.
    8. Hozzáadjuk a zöldségeket, az apróra vágott petrezselymet.
    9. A kockákra vágott gépsonka is mehet bele.
    10. Fűszerezzük, majd reszelünk bele a kétfajta sajtból is.
    11. Hozzáadjuk a megpuhult spárgát.
    12. Az elősütött tésztánkra öntjük a tejszínes-zöldséges szószt, majd további 25-30 perc alatt készre sütjük.

    2016. április 26., kedd

    Orosz almatorta



    Hozzávalók:
    • 4 egész tojás
    • 20 dkg cukor
    • 1 csomag vaníliás cukor
    • 10 dkg vaj
    • 25 dkg liszt
    • fél csomag sütőpor
    • 2 narancs reszelt héja
    • csipet só
    • 4-5 szem alma
    Elkészítése:
    1. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből egy csipet sóval habot verünk.
    2. A sárgáját a cukorral, vaníliás cukorral habosra keverjük.
    3. Kimérjük a lisztet, hozzámorzsoljuk a vajat, sütőport, majd a habos sárgájához keverjük.
    4. Ezután belereszeljük a narancsok héját.
    5. Végül óvatosan összeforgatjuk a fehérjével.
    6. Az almákat meghámozzuk, kivágjuk a magházat.
    7. Egy kivajazott, kilisztezett tortaformába öntjük a tésztánkat, majd az almákat vékony szeletekre vágjuk.
    8. Az almaszeleteket függőlegesen a tésztába szúrjuk, körbe, körbe egész közel egymáshoz.
    9. Tetejét megszórjuk kristálycukorral és fahéjjal.
    10. Előmelegített sütőben, 180 fokon körülbelül 1 óra alatt készre sütjük.
    11. Ellenőrizzük tűpróbával, mivel az alma miatt nehezen sül át a közepe.
    12. Miután kihűlt, porcukorral megszórva tálaljuk.

    2016. április 18., hétfő

    Donauwelle - Dunai hullám


    Hozzávalók a piskótához:
    • 4 tojás
    • 15 dkg kristálycukor
    • 1 dl olaj
    • 1 dl meleg víz
    • 25 dkg liszt
    • 1 zacskó sütőpor
    • csipet só
    • 1 üveg meggy befőtt
    Hozzávalók a krémhez:
    • 2 zacskó vanília ízű pudingpor
    • 6 dl tej
    • 16 dkg vaj
    • 5 dkg porcukor
    Piskóta elkészítése:
    1. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből habot verünk. 
    2. 4 tojás sárgáját 15 dkg kristálycukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk az olajat és a meleg vizet.
    3. Hozzákeverjük a lisztet és a sütőport, csipet sót.
    4. Ezután óvatosan a felvert tojások habját is hozzákeverjük.
    5. Közben egy tepsit kivajazunk, lisztezünk. A tészta felét beleöntjük, majd a maradékhoz 2 kiskanál kakaóport keverünk és ezt a tésztát a fehérre kanalazzuk.
    6. A tészta tetejét megszórjuk a kimagozott meggyel.
    7. 180 fokra előmelegített sütőben 30-35 percig sütjük. 
    Krém elkészítése:
    1. A tejben megfőzzük a pudingport, majd hűlni hagyjuk.
    2. A puha vajat habosra keverjük a porcukorral.
    3. Végül összekeverjük a kettőt, habosítjuk. (egyforma hőmérsékletűek legyenek)
    4. A krémet a kihűlt piskóta tetejére kanalazzuk és elsimítjuk.
    5. Gőz fölött megolvasztunk 12 dkg étcsokoládét egy kiskanál olajjal, majd a krémre csurgatjuk, kenjük.
    6. Ezután kis időre hűtőbe helyezzük, hogy összeálljon a sütink, majd szeleteljük.

    2016. április 8., péntek

    Stíriai metélt


    Hozzávalók a nudlihoz:
    • 50 dkg túró
    • 20 dkg liszt
    • 1 egész tojás
    • 1 tojás sárgája
    • 14 dkg tejföl (1 dl)
    • pici só
    Hozzávalók a szószhoz:
    • 3 tojás fehérje
    • 2 tojás sárgája
    • 4 dkg olvasztott vaj
    • 5 dkg vaníliás porcukor
    • 1 citrom reszelt héja
    • 30 dkg tejföl (2 dl)
    Elkészítése:
    1. A nudli hozzávalóit összekeverjük, összegyúrjuk.
    2. A tésztánkat 4 részre osztjuk és mindegyik részből ujjnyi vastag kígyót sodrunk, amit kb. 3 cm-es darabokra felvágunk.
    3. Egy lábosban vizet forralunk, sózzuk.
    4. Két részletben beledobáljuk a kis nudlikat a vízbe, amik, ha feljönnek a víz tetejére egyből kivesszük, nehogy szétfőjenek.
    5. Felverjük a tojásfehérjét.
    6. A szósz többi hozzávalóját összekeverjük, majd óvatosan összekeverjük a tojásfehérjés habbal.
    7. Egy jénait kivajazunk, porcukrozunk.
    8. Belerakjuk a nudlit, ráöntjük a szószt, majd kicsit elkeverjük.
    9. Előmelegített sütőben 180 fokon, kb. 30 perc alatt aranybarnára sütjük.
    10. Porcukorral tálaljuk.

    2016. február 29., hétfő

    Mákosguba torta


    Hozzávalók a kiflis részhez:
    • 8-9 kifli
    • 10 dkg cukor
    • 1 liter tej
    • 10 dkg vaj
    • 3 tojás sárgája
    • csipet fahéj, szegfűszeg
    • 1 citrom héja
    • 15 dkg darált mák
    Hozzávalók a sárga krémhez:
    • 4 dl tej
    • 3 tojás sárgája
    • 1 csomag vaníliás pudingpor
    • 15 dkg vaj
    • 5 dkg porcukor
    • 2 csomag vaníliás cukor
    Hozzávalók a tetejéhez:
    • 3 dl habtejszín
    • kevés mák
    Elkészítése:
    1. Először a kiflis részt készítjük el. A tojások sárgáját a cukorral habosra keverjük.
    2. 1 liter tejhez hozzáadjuk a vajat elkezdjük melegíteni, majd a tojásos krémet is belekeverjük és kicsit besűrítjük.
    3. Ezután hozzáadjuk a citrom reszelt héját, mákot és a fűszereket.
    4. A vékonyra szeletelt kiflikarikákra öntjük a tejes folyadékot, hogy beszívja a kifli.
    5. Kivajazunk, zsemlemorzsázunk egy 24-26 cm-es tortaformát, majd az egész masszánkat belesimítjuk.
    6. Előmelegített sütőben 180 fokon, 25 percig sütjük.
    7. Közben elkészítjük a pudingot. Ehhez a 4 dl tejet, pudingport és a 3 tojás sárgáját folyamatos keverés mellett besűrítjük, majd kihűtjük.
    8. A szobahőmérsékletű, puha vajat kikeverjük a porcukorral és vaníliáscukorral.
    9. Szép lassan hozzáadjuk a kihűlt pudingot és egyneművé keverjük.
    10. A pudingos krémet a mákos tésztánkra kenjük.
    11. A habtejszínt habosra keverjük, 2/3-át a tortára kenjük, maradék részt habzsákba töltjük és kis halmokkal dekoráljuk. Tetejére mákot szórunk.
    12. Pár órára hűtőbe tesszük, hogy összeálljon.

    2016. február 24., szerda

    Sprudelkuchen


    Ezt a receptet az egyik kedvenc német oldalamon találtam és elsősorban a neve miatt akadt meg rajta a szemem. Mivel nálunk szódát csak a palacsintába szoktak rakni, ezért elhatároztam, hogy mindenképpen ki fogom próbálni a "szódavízsütit". Egy sima kevert tészta, könnyű elkészíteni, jó szaftos, ugyanakkor puha a tésztája. Tökéletes egy reggelihez vagy akár délutáni kávéhoz is.

    Hozzávalók:
    • 5 egész tojás
    • 10 dkg kristálycukor
    • 1 csomag vaníliás cukor
    • 23 dkg liszt
    • 3 dkg kakaópor
    • 10 dkg darált mogyoró vagy dió
    • 1 csomag sütőpor
    • 1,5 dl olaj
    • 1,5 dl szódavíz
    Elkészítése:
    1. A tojásokat a keverőgép legerősebb fokozatával habosra keverjük.
    2. Hozzáadjuk a cukrokat és tovább keverjük.
    3. A szárazanyagokat összekeverjük, majd kanalanként a már jó habos tojásos részhez keverjük.
    4. Végül az olajat és a szódát öntjük a tésztánkhoz, majd ismét alaposan elkeverjük.
    5. Ezután egy kivajazott, zsemlemorzsázott 10x30cm méretű formába öntjük és előmelegített sütőben 30 percig 180 fokon, majd további 30 percig 150 fokon sütjük.
    6. Természetesen ellenőrizzük tűpróbával.
    7. Miután kisült, hűlni hagyjuk kb. 15-20 percet.
    8. Tetejét csokoládéval bevonjuk. Ehhez vízgőz felett 10 dkg csokit olvasztunk meg egy evőkanálnyi olajjal, majd a süteményünkre kenjük a mázat.
    9. Dekorálhatjuk színes cukorkával vagy aprított dióval, mogyoróval is.

    2016. február 16., kedd

    Kókuszos ananász torta


    Hozzávalók a piskótához:
    • 4 egész tojás
    • 20 dkg liszt
    • 20 dkg kristálycukor
    • 1 csomag vaníliás cukor
    • 1 csomag sütőpor
    • 6 evőkanál víz
    Hozzávalók a krémhez:
    • 4,5 dl 100%-os ananászlé
    • 4 dl habtejszín
    • 1 doboz ananász (30 dkg)
    • 1 csomag vaníliás pudingpor
    • 8 dkg kristálycukor
    • 2 kiskanál étkezési zselatin
    • 5 dkg kókuszreszelék
    Elkészítése:
    1. Először elkészítjük a piskótát. A tojásokat a cukorral és a vízzel habosra keverjük.
    2. Majd óvatosan hozzáadjuk a kimért szárazanyagokat.
    3. Kivajazott, lisztezett 26 cm-es tortaformába öntjük és előmelegített sütőben 180 fokon 30 perc alatt készre sütjük.
    4. 4 dl ananászlét a cukorral elkezdünk melegíteni, majd hozzáadjuk a pudingport és sűrűre főzzük, ezután hűlni hagyjuk.
    5. A hideg habtejszínt habosra keverjük.
    6. Fél dl ananászlét melegítünk és elkeverjük benne a zselatint.
    7. A habtejszínhez keverjük a kihűlt pudingot és a zselatint is.
    8. 30 dkg darabolt ananászt óvatosan hozzákeverünk.
    9. A piskótánkat félbe vágjuk és körbekerítjük egy tortakarikával.
    10. Az alsó lapra kenjük a krémet, 1-2 evőkanálnyi kivételével, majd befedjük a tetejével.
    11. A maradék krémmel tetszőlegesen díszíthető a teteje és/vagy az oldala.
    12. Hűtőbe rakjuk, pár órát dermedni hagyjuk.

    2016. február 12., péntek

    Csokis-narancsos muffin


    Hozzávalók:
    • 2 egész tojás
    • 12 dkg kristálycukor
    • 5 dkg olvasztott vaj
    • 20 dkg liszt
    • 3 dkg kakaópor
    • 1 csomag sütőpor
    • 2 dl narancslé
    • 1 narancs reszelt héja
    • fahéj, gyömbér
    Elkészítése:
    1. A tojásokat a kristálycukorral keverőgép segítségével habosra keverjük.
    2. Közben megolvasztjuk a vajat és azt is hozzáadjuk.
    3. A szárazanyagokat kimérjük, majd kanalanként szintén az előzőekhez adagoljuk.
    4. Ezután a narancslével simára keverjük.
    5. Legvégül tetszőlegesen fűszerezzük egy narancs reszelt héjával, késhegynyi gyömbérrel, fahéjjal.
    6. Mini muffin formákba kanalazzuk, dekorálhatjuk csoki cseppekkel.
    7. Előmelegített sütőben 15-20 perc alatt 180 fokon készre sütjük.

    2016. január 25., hétfő

    Diós-habos kocka


    Hozzávalók a tésztához:
    • 25 dkg finomliszt
    • fél csomag sütőpor
    • 16 dkg rama
    • 5 dkg porcukor
    • 5 tojás sárgája
    Hozzávalók a tetejéhez:
    • 15 dkg szilvalekvár
    • 20 dkg kristálycukor
    • 20 dkg darált és aprított dió
    • 5 tojás fehérje
    Elkészítése:
    1. A tészta hozzávalóit összekeverjük, összegyúrjuk, majd fél órát pihentetjük.
    2. Utána kinyújtjuk, majd egy 38x25 cm méretű kivajazott, lisztezett tepsibe fektetjük a tésztát.
    3. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt elősütjük.
    4. Ha kissé kihűlt tetejét megkenjük szilvalekvárral.
    5. A tojásfehérjéket elkezdjük habbá verni, majd 20 dkg kristálycukrot keverünk hozzá.
    6. Ezután 20 dkg darált és apróra vágott diót óvatosan hozzá forgatunk.
    7. A diós habot a lekvárra kenjük.
    8. 20 percre visszarakjuk még a sütőbe, de a sütő hőmérsékletét 160 fokra csökkentjük.

    2016. január 12., kedd

    Mákos mini kuglóf


    Hozzávalók:
    • 1 egész tojás
    • 8 dkg kristálycukor
    • 10 dkg liszt
    • 5 dkg mák
    • 1 dl olaj
    • 2,5 dl tejföl
    • 1 kiskanál szódabikarbóna
    • 1 kis alma
    Elkészítése:
    1. Az egész tojást a cukorral habosra keverjük.
    2. Összekeverjük a száraz anyagokat, majd azt is hozzákeverjük a tojásos részhez.
    3. Hozzáöntjük az olajat, tejfölt, majd durva reszelőn az almát is a masszához reszeljük.
    4. Egy 16 cm átmérőjű kuglóf formát kivajazunk, lisztezünk és beleöntjük a tésztánkat.
    5. Előmelegített sütőben 180 fokon kb. 45 percig sütjük, tűpróbával ellenőrizzük.
    6. Miután kihűlt, kiborítjuk a formából.
    7. A kuglófunkat vízszintesen 3 részre vágjuk, megkenjük szilvalekvárral, majd újra összeillesztjük.
    8. Tetejére 10 dkg étcsokoládét olvasztunk vízgőz felett, egy kicsi olajjal.
    9. Beborítjuk a csokival, majd díszítjük kedvünk szerint fehér csokival.