2015. január 7., szerda

Brokkolis-sajtos csirkemell


Hívhatnánk ezt dubarry húsnak is, amit én nagyon szeretek, de a családom a karfiolt nem favorizálja, így most brokkolival készült és jénaiban. Nagyon finom ebéd lett, köret szerintem nem is szükséges hozzá, önmagában is laktató.

Hozzávalók:
  • 80 dkg felkockázott csirkemell
  • 50 dkg brokkoli
  • 5 dl tej
  • 5 dkg vaj
  • 5 dkg liszt
  • só, bors, szerecsendió
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 egész tojás
  • 10 dkg füstölt sajt
  • 10 dkg tömlős sajt
  • 10 dkg trappista sajt
Elkészítése:
  1. A felkockázott csirkemellet kis olajon megpirítjuk.
  2. A brokkolit rózsáira szedjük és annyi vízben, hogy ellepje, puhára főzzük.
  3. A vajat egy edényben megolvasztjuk,  hozzáadjuk a lisztet, majd felöntjük a tejjel.
  4. Fűszerezzük sóval, borssal, szerecsendióval, egy gerezd fokhagymával. Folyamatos keverés mellett főzzük míg elkezd sűrűsödni.
  5. Adjuk hozzá a krémsajtot, majd a füstölt sajt egy részét reszelve.
  6. Ha enyhén meghűlt tegyük hozzá a tojást és jól keverjük el.
  7. Egy jénait kenjünk ki kis olajjal, majd szórjuk meg zsemlemorzsával, tegyük bele a fehérre párolt húst, tetejére rendezzük el a brokkolit, majd öntsük rá a besamel mártásunkat.
  8. Tetejét reszelt sajttal szórjuk meg.
  9. Előmelegített sütőben 180 fokon süssük kb. 30 percig, míg szép piros színt kap a sajt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése