2016. október 24., hétfő

Citromos madeleine


Sokszor, sokfelé láttam és hallottam már a madeleine nevű sütiről, de még sosem ettem. Anyu konyhájában viszont találtam egy formát hozzá, így egyből ki kellett próbálnom. Kicsit olyan, mint a muffin, nagyon egyszerű elkészíteni, de nem kell hozzá papírkapszli, roppant mutatós, sőt a babakézbe is belefér. Bárhogy ízesíthetjük, az alapanyagok mindig megtalálhatóak egy háztartásban. Nekem ebből az adagból 2x8db sütim lett.

Hozzávalók:
  • 10 dkg finomliszt
  • 2 egész tojás
  • 10 dkg olvasztott vaj
  • 10 dkg kristálycukor
  • 1 citrom héja és leve
  • fél csomag sütőpor
Elkészítése:
  1. A vajat megolvasztjuk.
  2. A tojásokat a cukorral habosra keverjük, majd lassan a nem meleg vajat hozzáadjuk.
  3. Belekeverjük a szárazanyagokat  is, fűszerezzük, ezután egy órára hűtőbe rakjuk.
  4. A madeleine formát csak kivajazzuk, majd egy kiskanálnyi tésztát rakunk mindegyik mélyedésbe.
  5. Előmelegített sütőben, 180 fokon 15 perc alatt készre sütjük őket.
  6. Utána jöhet a következő kör.
  7. Porcukorral megszórva tálaljuk.

2016. október 17., hétfő

Sütőtökös színes tészta


Ezt a receptet egy fotófelhívásra készítettem el, annyi volt a kikötés, hogy sütőtök legyen benne meg tészta, mivel a Gyermelyi írta ki a játékot. A családot sokkolta az ötletem, a sütőtököt levesben meg tortában szokták csak enni... Így alakult, hogy spontán ami eszembe jutott azokat vettem és használtam fel az ebédhez, amit most kivételesen nem tudok grammra pontosan leírni. A lényeg, hogy ízlett a családnak és mindenki kétszer is evett belőle.

Hozzávalók:
  • 1 kisebb sütőtök fele
  • 6-8 db champion gomba
  • 25 dkg sonka
  • 1 fej vöröshagyma
  • 5 dl tejszín
  • evőkanál liszt
  • só, bors
  • kakukkfű
  • rozmaring
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 csokor petrezselyem
  • 50 dkg Gyermelyi tészta
  • trappista sajt
Elkészítése:
  1. A vizet felrakjuk forrni, majd a tésztát sós vízben kifőzzük.
  2. A sütőtököt apró kockákra vágjuk, majd egy serpenyőben pici olajon megpirítjuk és félrerakjuk.
  3. Felvágjuk a hagymát, gombát megpucoljuk, apróra vágjuk és a sonkát is felkockázzuk.
  4. A hagymát kicsi olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a sonkát, gombát is és tovább pároljuk.
  5. Sózzuk, borsozzuk.
  6. A tejszínhez rakunk egy kicsi lisztet, kis forró vizet a tészta főzővizéből elkeverjük, majd a zöldségekre öntjük.
  7. Fűszerezzük kakukkfűvel, rozmaringgal, petrezselyemmel, fokhagymával.
  8. Hozzákeverjük a sütőtököt, majd a kifőtt tésztát.
  9. Trappista sajttal tálaljuk. Rakhatunk rá tökmagot is.

2016. október 11., kedd

Kókuszos-citromos torta


A Vénusz hirdetett egy sütifotó versenyt, ahol 8 recept közül kellett kiválasztani egyet és megsütni. Én ezt a kókuszosat választottam és nem döntöttem rosszul, nagyon finom lett. Eredetileg bögrével kell mérni a hozzávalókat, azonban én jobban szeretem precízen kimérni az összetevőket.
A héten még Ti is versenybe szállhattok vagy megnézhetitek a többi receptet: http://www.venusz.hu/temak/38/suss-hetkoznap-a-venusszal-nyeremenyjatek
Hozzávalók:
  • 2 egész tojás
  • 20 dkg vénusz margarin
  • 18 dkg kristálycukor
  • 1,5 dl kefír
  • 20 dkg liszt
  • 8 dkg kókuszreszelék
  • 1 kiskanál sütőpor
  • 1 kiskanál vaníliás cukor
  • 1 citrom héja és leve
Elkészítése:
  1. A tojásokat a cukorral és margarinnal habosra keverjük.
  2. Hozzáadjuk a kefírt, a citrom héját és levét.
  3. Végül a szárazanyagokat is hozzákeverjük.
  4. Egy tortaformát (26cm) kivajazunk, kilisztezünk és a simára kevert masszánkat beleöntjük.
  5. Előmelegített sütőben, 180 fokon 40 perc alatt szép arany színűre sütjük.
  6. Miután kiszedtük a tetejét megkenjük pár evőkanál baracklekvárral, majd megszórjuk pirított kókuszreszelékkel. (száraz serpenyőbe szórjuk és pár percig pirítjuk)

2016. október 4., kedd

Almás hús


Régebben többször készült almás hús, de annak a receptje feledésbe merült. Pár hónapja próbálkoztam hasonló elkészítésével, de nem aratott nagy sikert. Ezt a receptet viszont mostanában találtam és azóta terveztem elkészíteni. Egyszerű, könnyen elkészíthető és ami a lényeg, ízlett a családnak, szóval bekerül a gyűjteménybe is.

Hozzávalók:
  • 75 dkg csirkemell filé felkockázva
  • 4 evőkanál mustár
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • só, bors
  • 1 kiskanál kakukkfű
  • 3-4 alma
  • 20 dkg reszelt sajt
Elkészítése:
  1. A mustárt az olajjal, fűszerekkel összekeverjük, majd a felkockázott húst hozzárakjuk és alaposan elkeverjük, hogy mindenhova jusson a pácból.
  2. Ezután áthelyezzük egy jénai tálba, elsimítjuk, majd az almát karikákra vágjuk és ezzel befedjük a húst.
  3. Legvégül megszórjuk reszelt sajttal.
  4. Befedjük alufóliával és előmelegített sütőbe (180fok) tesszük, kb. 45 percre.
  5. Ezt követően levesszük az alufóliát és rápirítjuk a sajtot, kb. 15 perc alatt.
  6. Tetszőleges körettel tálaljuk. 

2016. október 3., hétfő

Almás pizza


A nevével ellentétben itt egy süteményről van szó. Kelt tészta az alapja, azon pudingos krémes szósz, majd arra jön az alma és a dió.

Hozzávalók a tésztához:
  • 45 dkg finomliszt
  • 1 egész tojás
  • 2,5 dl langyos tej
  • 50 g élesztő
  • 50 g kristálycukor
  • 50 g vaj
Hozzávalók a feltéthez:
  • 4 dl tej
  • 25 g kristálycukor
  • 1 csomag vaníliás pudingpor
  • 20 dkg tejföl
  • 1 kg alma
  • 4 evőkanál citromlé
  • 15 dkg dió
  • 5-10 dkg cukor
Elkészítése:
  1. A tészta hozzávalóit kimérjük egy edénybe, majd a keverőgép dagasztó karjával egynemű tésztává dagasztjuk, míg elválik az edény falától.
  2. Ezután lefedve kelni hagyjuk kb. 45 percig.
  3. Elkészítjük a pudingot. A tejbe belerakjuk a 25g cukrot, pudingport, majd egy sűrű pudingot főzünk belőle. Hűlni hagyjuk.
  4. Az almákat meghámozzuk, majd vékony szeletekre vágjuk. Rálocsoljuk a citromlét.
  5. A tésztánkat egy gáztepsibe simítjuk.
  6. A tejfölt hozzákeverjük a pudingos részhez, majd ezzel a krémmel megkenjük a tésztánkat.
  7. Rárakosgatjuk az almaszeleteket, tetejét megszórjuk az apróra vágott dióval és kristálycukorral.
  8. 5 dkg vajat is rákockázunk/reszelünk a tetejére.
  9. Előmelegített sütőben 200 fokon 35-45 perc alatt készre sütjük.

2016. szeptember 18., vasárnap

Paradicsomos gnocchi


Hozzávalók a nudlihoz:
  • 1 kg sárga héjú Ella burgonya
  • 30 dkg liszt
  • 1 egész tojás
Hozzávalók a szószhoz:
  • 1 vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 4 paradicsom
  • 1 doboz paradicsompüré
  • 1,5 dl tejszín
  • 1 csomag mozzarella sajt
  • só, bors, oregánó, bazsalikom
  • parmezán sajt a tetejére
Elkészítése:
  1. A burgonyát egy nagyobb edényben héjastúl puhára főzzük.
  2. Ezután meghámozzuk, majd egy krumplinyomóval összetörjük.
  3. Hozzáadjuk a lisztet, tojást, sót és egynemű tésztát gyúrunk belőle.
  4. Legalább 4 részre osztjuk, cipókat formázunk belőle, amiket lisztezett felületen ujjnyi vastagra sodrunk és kb. 2 centis darabkákra vágunk. 
  5. Egy edénybe vizet forralunk, sózzuk, amibe a már kiszaggatott nudlikat beletesszük és pár perc alatt megfőzzük.
  6. Elkészítjük a paradicsomos szószt: A hagymát egy kis olajon megdinsztelem.
  7. A paradicsomot forró vízzel leöntöm, meghámozom, majd apróra kockázom. Ezt a hagymára rakom és összefőzöm.
  8. Hozzárakom az összezúzott fokhagymát, majd a paradicsomszósszal felöntöm.
  9. Fűszerezem sóval, borssal, oregánóval és bazsalikommal.
  10. Hozzáöntöm a tejszínt is és összeforralom.
  11. A mozzarellát apró kockákra vágom, majd a legvégén belekeverem a mártásba.
  12. Ehhez a szószhoz keverjük hozzá a kifőtt gnocchikat.
  13. Egy kivajazott jénai tálba öntjük, tetejét reszelt parmezánnal megszórjuk és előmelegített sütőben 180 fokon kb. 30 perc alatt készre sütjük.