2016. április 30., szombat

Tavaszi pite


Hozzávalók a tésztához:
  • 25 dkg liszt
  • 15 dkg vaj
  • 1 tojás
  • 1 kiskanál só
  • 1 csipet cukor
  • 1 evőkanál tej
Hozzávalók a tetejéhez:
  • 1 csomag zöldspárga
  • 1 csokor újhagyma
  • 1 kápia paprika
  • 4 tojás
  • 2,5 dl tejszín
  • 20 dkg sonka
  • 1 csokor petrezselyem
  • szerecsendió
  • só, bors
  • 10 dkg cheddar és trappista sajt vegyesen
Elkészítése:
  1. A tészta hozzávalóit kimérjük, kézzel összegyúrjuk, majd egy alufóliába csomagoljuk és kb. 1 órára a hűtőbe tesszük.
  2. Egy óra letelte után kinyújtjuk és egy piteformát kibélelünk vele, hogy legyen egy kis pereme is.
  3. Befedjük sütőpapírral és sütőbabbal (én egy kisebb tortaformát raktam bele), hogy ne púposodjon fel.
  4. Előmelegített sütőben 200 fokon, 15 perc alatt elősütjük.
  5. A spárgának a fás részét levágjuk, a többit 1,5 cm-es darabokra vágjuk és egy serpenyőben, pici olajon, egy kiskanál cukorral megpároljuk.
  6. Felvágjuk az újhagymát, paprikát felkockázzuk.
  7. Egy tálba felütjük a 4 tojást, ráöntjük a tejszínt és egy villa segítségével elkeverjük.
  8. Hozzáadjuk a zöldségeket, az apróra vágott petrezselymet.
  9. A kockákra vágott gépsonka is mehet bele.
  10. Fűszerezzük, majd reszelünk bele a kétfajta sajtból is.
  11. Hozzáadjuk a megpuhult spárgát.
  12. Az elősütött tésztánkra öntjük a tejszínes-zöldséges szószt, majd további 25-30 perc alatt készre sütjük.

2016. április 26., kedd

Orosz almatorta



Hozzávalók:
  • 4 egész tojás
  • 20 dkg cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 10 dkg vaj
  • 25 dkg liszt
  • fél csomag sütőpor
  • 2 narancs reszelt héja
  • csipet só
  • 4-5 szem alma
Elkészítése:
  1. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből egy csipet sóval habot verünk.
  2. A sárgáját a cukorral, vaníliás cukorral habosra keverjük.
  3. Kimérjük a lisztet, hozzámorzsoljuk a vajat, sütőport, majd a habos sárgájához keverjük.
  4. Ezután belereszeljük a narancsok héját.
  5. Végül óvatosan összeforgatjuk a fehérjével.
  6. Az almákat meghámozzuk, kivágjuk a magházat.
  7. Egy kivajazott, kilisztezett tortaformába öntjük a tésztánkat, majd az almákat vékony szeletekre vágjuk.
  8. Az almaszeleteket függőlegesen a tésztába szúrjuk, körbe, körbe egész közel egymáshoz.
  9. Tetejét megszórjuk kristálycukorral és fahéjjal.
  10. Előmelegített sütőben, 180 fokon körülbelül 1 óra alatt készre sütjük.
  11. Ellenőrizzük tűpróbával, mivel az alma miatt nehezen sül át a közepe.
  12. Miután kihűlt, porcukorral megszórva tálaljuk.

2016. április 18., hétfő

Donauwelle - Dunai hullám


Hozzávalók a piskótához:
  • 4 tojás
  • 15 dkg kristálycukor
  • 1 dl olaj
  • 1 dl meleg víz
  • 25 dkg liszt
  • 1 zacskó sütőpor
  • csipet só
  • 1 üveg meggy befőtt
Hozzávalók a krémhez:
  • 2 zacskó vanília ízű pudingpor
  • 6 dl tej
  • 16 dkg vaj
  • 5 dkg porcukor
Piskóta elkészítése:
  1. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből habot verünk. 
  2. 4 tojás sárgáját 15 dkg kristálycukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk az olajat és a meleg vizet.
  3. Hozzákeverjük a lisztet és a sütőport, csipet sót.
  4. Ezután óvatosan a felvert tojások habját is hozzákeverjük.
  5. Közben egy tepsit kivajazunk, lisztezünk. A tészta felét beleöntjük, majd a maradékhoz 2 kiskanál kakaóport keverünk és ezt a tésztát a fehérre kanalazzuk.
  6. A tészta tetejét megszórjuk a kimagozott meggyel.
  7. 180 fokra előmelegített sütőben 30-35 percig sütjük. 
Krém elkészítése:
  1. A tejben megfőzzük a pudingport, majd hűlni hagyjuk.
  2. A puha vajat habosra keverjük a porcukorral.
  3. Végül összekeverjük a kettőt, habosítjuk. (egyforma hőmérsékletűek legyenek)
  4. A krémet a kihűlt piskóta tetejére kanalazzuk és elsimítjuk.
  5. Gőz fölött megolvasztunk 12 dkg étcsokoládét egy kiskanál olajjal, majd a krémre csurgatjuk, kenjük.
  6. Ezután kis időre hűtőbe helyezzük, hogy összeálljon a sütink, majd szeleteljük.

2016. április 8., péntek

Stíriai metélt


Hozzávalók a nudlihoz:
  • 50 dkg túró
  • 20 dkg liszt
  • 1 egész tojás
  • 1 tojás sárgája
  • 14 dkg tejföl (1 dl)
  • pici só
Hozzávalók a szószhoz:
  • 3 tojás fehérje
  • 2 tojás sárgája
  • 4 dkg olvasztott vaj
  • 5 dkg vaníliás porcukor
  • 1 citrom reszelt héja
  • 30 dkg tejföl (2 dl)
Elkészítése:
  1. A nudli hozzávalóit összekeverjük, összegyúrjuk.
  2. A tésztánkat 4 részre osztjuk és mindegyik részből ujjnyi vastag kígyót sodrunk, amit kb. 3 cm-es darabokra felvágunk.
  3. Egy lábosban vizet forralunk, sózzuk.
  4. Két részletben beledobáljuk a kis nudlikat a vízbe, amik, ha feljönnek a víz tetejére egyből kivesszük, nehogy szétfőjenek.
  5. Felverjük a tojásfehérjét.
  6. A szósz többi hozzávalóját összekeverjük, majd óvatosan összekeverjük a tojásfehérjés habbal.
  7. Egy jénait kivajazunk, porcukrozunk.
  8. Belerakjuk a nudlit, ráöntjük a szószt, majd kicsit elkeverjük.
  9. Előmelegített sütőben 180 fokon, kb. 30 perc alatt aranybarnára sütjük.
  10. Porcukorral tálaljuk.

2016. február 29., hétfő

Mákosguba torta


Hozzávalók a kiflis részhez:
  • 8-9 kifli
  • 10 dkg cukor
  • 1 liter tej
  • 10 dkg vaj
  • 3 tojás sárgája
  • csipet fahéj, szegfűszeg
  • 1 citrom héja
  • 15 dkg darált mák
Hozzávalók a sárga krémhez:
  • 4 dl tej
  • 3 tojás sárgája
  • 1 csomag vaníliás pudingpor
  • 15 dkg vaj
  • 5 dkg porcukor
  • 2 csomag vaníliás cukor
Hozzávalók a tetejéhez:
  • 3 dl habtejszín
  • kevés mák
Elkészítése:
  1. Először a kiflis részt készítjük el. A tojások sárgáját a cukorral habosra keverjük.
  2. 1 liter tejhez hozzáadjuk a vajat elkezdjük melegíteni, majd a tojásos krémet is belekeverjük és kicsit besűrítjük.
  3. Ezután hozzáadjuk a citrom reszelt héját, mákot és a fűszereket.
  4. A vékonyra szeletelt kiflikarikákra öntjük a tejes folyadékot, hogy beszívja a kifli.
  5. Kivajazunk, zsemlemorzsázunk egy 24-26 cm-es tortaformát, majd az egész masszánkat belesimítjuk.
  6. Előmelegített sütőben 180 fokon, 25 percig sütjük.
  7. Közben elkészítjük a pudingot. Ehhez a 4 dl tejet, pudingport és a 3 tojás sárgáját folyamatos keverés mellett besűrítjük, majd kihűtjük.
  8. A szobahőmérsékletű, puha vajat kikeverjük a porcukorral és vaníliáscukorral.
  9. Szép lassan hozzáadjuk a kihűlt pudingot és egyneművé keverjük.
  10. A pudingos krémet a mákos tésztánkra kenjük.
  11. A habtejszínt habosra keverjük, 2/3-át a tortára kenjük, maradék részt habzsákba töltjük és kis halmokkal dekoráljuk. Tetejére mákot szórunk.
  12. Pár órára hűtőbe tesszük, hogy összeálljon.

2016. február 24., szerda

Sprudelkuchen


Ezt a receptet az egyik kedvenc német oldalamon találtam és elsősorban a neve miatt akadt meg rajta a szemem. Mivel nálunk szódát csak a palacsintába szoktak rakni, ezért elhatároztam, hogy mindenképpen ki fogom próbálni a "szódavízsütit". Egy sima kevert tészta, könnyű elkészíteni, jó szaftos, ugyanakkor puha a tésztája. Tökéletes egy reggelihez vagy akár délutáni kávéhoz is.

Hozzávalók:
  • 5 egész tojás
  • 10 dkg kristálycukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 23 dkg liszt
  • 3 dkg kakaópor
  • 10 dkg darált mogyoró vagy dió
  • 1 csomag sütőpor
  • 1,5 dl olaj
  • 1,5 dl szódavíz
Elkészítése:
  1. A tojásokat a keverőgép legerősebb fokozatával habosra keverjük.
  2. Hozzáadjuk a cukrokat és tovább keverjük.
  3. A szárazanyagokat összekeverjük, majd kanalanként a már jó habos tojásos részhez keverjük.
  4. Végül az olajat és a szódát öntjük a tésztánkhoz, majd ismét alaposan elkeverjük.
  5. Ezután egy kivajazott, zsemlemorzsázott 10x30cm méretű formába öntjük és előmelegített sütőben 30 percig 180 fokon, majd további 30 percig 150 fokon sütjük.
  6. Természetesen ellenőrizzük tűpróbával.
  7. Miután kisült, hűlni hagyjuk kb. 15-20 percet.
  8. Tetejét csokoládéval bevonjuk. Ehhez vízgőz felett 10 dkg csokit olvasztunk meg egy evőkanálnyi olajjal, majd a süteményünkre kenjük a mázat.
  9. Dekorálhatjuk színes cukorkával vagy aprított dióval, mogyoróval is.